Betelt a pohár a tömeges beköltözések miatt: azonnal intézkedett Navracsics Tibor

A tárcavezető elmondta, az egymást követő beköltözési hullámok már településnek is terhet jelentenek.

Az állami vállalatok tőzsdei bevezetésével kapcsolatban nem változott az álláspontunk. Továbbra is azt gondoljuk, hogy ez is fontos része a stratégiának, de azt is látjuk, hogy ez alapvetően a kormányzat döntése lesz. Interjú.
„Év elejére ígértétek a tőzsde új stratégiáját, aztán március eleje lett belőle, ráadásul sok konkrétumot nem is tudtunk meg a múlt szerdai bemutatón. Mi az oka a csúszásnak?
A BÉT vezetése egyértelműen a piac fejlesztését tűzte ki céljául, és a stratégiában is azt írtuk le, hogy ezt milyen lépések mentén tervezzük megvalósítani. A stratégia megvalósítása viszont a következő 5 év feladata lesz, és reményeink szerint folyamatosan jönnek majd az eredmények. Azt gondolom, hogy a stratégiai irányokat fontos most felvázolni, és ezt követően, amikor már lesznek konkrétumok, azokat folyamatosan közöljük a piaci szereplőkkel.
Mikor számíthatunk az első konkrétumokra?
A stratégiai célokat tekintve most is vannak konkrétumok, hiszen, első lépésként a stratégia céljait fogalmaztuk meg. Második lépésként pedig jönnek majd az eszközök, de ezekről még tárgyalunk. Például az NGM-mel már jó pár találkozón túl vagyunk, most tudunk majd részletekbe menően egyeztetni. Azt gondolom, hogy 1-2 hónap alatt már a konkrétumok szintjén is ki fog derülni, hogy melyek azok az ösztönzők, amelyek meg tudnak valósulni ebben az évben.
Úgy tűnik, mint ha a korábbinál most már óvatosabban fogalmaznátok a célokkal, például a nagy állami cégek tőzsdei bevezetésének esélyeivel vagy a kibocsátásokkal kapcsolatban, ez utóbbinál már évente 5 részvény- és/vagy kötvénykibocsátás a cél. Kevésbé vagytok már optimisták?
Nem hiszem, hogy a kommunikációnk visszalépést sugallana. Az állami vállalatok tőzsdei bevezetésével kapcsolatban nem változott az álláspontunk az 1-2 hónappal ezelőttihez képest. Továbbra is azt gondoljuk, hogy ez is fontos része a stratégiának, de azt is látjuk, hogy ez alapvetően a kormányzat döntése lesz. A szakmai érvek mellett természetesen politikai vetülete is van ennek a döntésnek, ami a BÉT-en kívül álló dolog, tehát ez ügyben indokolt az óvatosság, mert erről nem mi döntünk. Az pedig, hogy már nem csak részvény-, hanem kötvénykibocsátásról is beszélünk annak köszönhető, hogy az egyeztetések során a piaci szereplők ezt kérték, mert a vállalati finanszírozásnak fontos része a kötvénypiac is. A stratégiánkban sem csak a részvénypiacra fókuszálunk, és ez a kommunikációban is meg kell, hogy jelenjen.”